Burkolók gyöngye

Dinosz Szakiparisz, a kőkorszaki szaki secc perc alatt lerakja a követ. Kő kő. Ragasztó ragasztó. Szőnyegalátét szőnyegalátét. Tessék csak idebízni, kezit csókolom.

Mint a huzat kerül fel a kő lábazatra, aljzatbetonra. Utána jöhet a magyarázkodás kora. 

• A kő a hibás kezit csókolom. Talán a ragasztó, esetleg az aljzatbeton, vagy könnyen lehet, hogy átok ül ezen a lakáson. Én mosom kezeimet kezit csókolom, mert olyan ártatlan vagyok, mint a ma született dínó. Ezt ennél jobban nem lehetett volna megcsinálni, csókolom.

(A rokonszenves szaki minden sarat rádobál a távollévőre. Pereg a nyelve, mint a motolla. Bőszen érvel az igaza mellett. A másik távol van, a kedves vevőt pedig megpróbálja átdobni a palánkon. A lehetőség megvan, az alkalom adja magát, és a dörzsölt szaki nem ma jött le a falvédőről. Sokadik bizonyítványát magyarázza éppen hatalmas rutinnal. Bevezeti az erdőbe a kedves vevőt, aki a végén még örül, ha valahogy kivezetik onnan.)

A burkoló és a segédje serényen dolgoznak:

• Vágj le a kő hosszából 2 centit!
• Mondom 2 centit.
• A hosszábóóól!!!

A burkoló telefonon beszél a tulajdonossal:

• Van egy jó hírem és egy rossz - mondja. - Melyikkel kezdjem?
• Kezdje a jóval.
• Elég lett a ragasztó.
• Hála az égnek. És mi a rossz hír?
• De csak azért, mert a kő meg kevés lett.

Jön a tulaj nagy dérrel-dúrral. Belép, és menten elájul.

• Térjen már magához az isten szerelmére. Mi történt magával?
• Egy pillanatra azt hittem rosszul látok.
• Csak ennyi, hála az égnek. Ön jól lát.

• Hogy van ez a burkolat lerakva? Borzalom. Ha az enyém lenne, már rég feltörtem volna.
• Tudod, ha a tied lenne, én is.